Az előadásomban a rostokra bővebben is kitértem egy kérdés kapcsán, ami a turmixolás hasznára irányult.
A turmixolás a rostokat egyértelműen károsítja, felaprítja azokat, így pont az a hatásuk csökken, hogy a szénhidrátok felszívódását lassítsák.
Ez néhány növény vércukoremelő hatásán kifejezetten meglátszik, mások egészen jól viselik a turmixolást.
A banán például már önmagában olyan gyors szénhidrát, hogy a turmixolás nem sokat ront rajta, a bogyós gyümölcsök pedig tartalmaznak olyan fitonutrienseket, melyek még a fehér lisztből történő felszívódást is lassítják, ez leturmixolva sem vész el.
Viszont az almának kifejezetten nem tesz jót, a rostokból kiszabadulva a szénhidrátok felszívódása jelentősen gyorsul.
A zöld leveleseket viszont, ha nem elsősorban a rost-, hanem egyéb beltartalmuk miatt fogyasztjuk, nyugodtan lehet turmixolni (lehetőleg azért ne teljesen krémesre, csak éppenhogy). Ezekben amúgy is annyira kevés a szénhidrát, hogy a gyorsulás nem számottevő. Valamint ezeket általában más rostokkal együtt fogyasztjuk, úgymint magvakkal vagy én például komplett zabkásával.
2022 júniusában egy hétvégét tölthettem meghívott előadóként az Everness Fesztiválon, a Siófok Sóstó Kempingben. Ez a poszt az előadásomból készített blogposztsorozat része.