A stressz és a hozzá való viszonyunk

🌱Március havi téma: a stressz és a hozzá való viszonyunk.😬Mindjárt azzal kezdem, hogy hetek óta nem tettem ki a korábban szokásos ismeretterjesztő írásokat, ugyanis egész egyszerűen teljesen elúsztam a munkával és a tanulással… 🙈 megérne egy esszét, hogyan kezelem ezt a stresszt 😃😎Most éppen próbálom kiszervezni a feladatok egy részét, persze eleinte ez is plusz …

Tovább olvasom

Mentás borsóleves – ahogyan az Anyukám csinálja

2020.06.21. Ma ezzel lepett meg az Anyukám 💚 Mentás borsóleves 💚💚A recept saját bevallása szerint „isssszonyú komplikált 😉 vízben megfőztem az édesburgonyát, beleraktam a zöldborsót (ha frissen pucolt, főhet együtt), összefőztem, fűszereztem, összepaszíroztam (botmixer) és beletettem a mentát. Nem volt rossz melegen sem, de hidegen kifejezetten jó. 😉”💚Kizárólag szuperegészséges növényekből készült, mentes mindenféle adalékanyagtól, hozzáadott …

Tovább olvasom

Hangulatjavító ételek

🍎🍏Személyes hangvételű bejegyzés…🥰😇Nagyon nehezen élem meg mostanában a kórházi munkám során tapasztaltakat 🤯😔 ezért utánajártam, milyen ételek tudnák egy picit támogatni a hangulatomat és teljesítményemet.🍎Alapvetően a teljes értékű növényi étrendet tartom, ami gyulladásgátló hatásával a depresszió legjobb étkezési ellenszere, ugyanis a gyulladásos állapotok növelik a hangulatzavar kialakulását.🍏Rövid evolúciós magyarázat: fertőzés estén jól tesszük, ha nincs …

Tovább olvasom

VARÁZSDRÁMA csoport indul!

2021.09.15. 🌞🌝🌟🌈🔥🌧Két helyszínen és több korosztálynak!🍎A gyermekek nyelvén, a játékon és a mesén keresztül segít megérteni, feldolgozni az érzéseket.🍏A foglalkozás ötvözi a gyermekpszichodráma és a drámapedagógia elemeit, beépítve a bábot, mint eszközt, játékosan segíti a gyerekeket, hogy bátrabbak, felszabadultabbak legyenek, jobban tudjanak figyelni egymásra, könnyebben megtalálják a helyüket a közösségben, hatékonyabban kommunikáljanak.🍎”Játszani fogunk bábokkal, tárgyakkal, …

Tovább olvasom

🍎Miért olyan nehéz lemondani a sajtról?🧀

2020.08.08. Egyáltalán, miért élik meg emberek lemondásnak, ha nem fogyasztanak sajtot?A sajtban található fő fehérje a kazein, ami az emésztés során kazomorfinná alakul. Ez az agyban a morfinszármazékokhoz hasonlóan az ópiát receptorokhoz kötődik és jó érzést, valamint függőséget okoz. Olyannyira, hogy Dr. Neal Barnard a crack-hez hasonlítja.Ezen kívül kutatások szerint azok a leginkább függőséget kiváltó …

Tovább olvasom

Lefekvés előtt…

2021.02.11. 🍎🍏😴Alapnak tűnhet, de érdemes ezt is komolyan venni: lefekvés előtt már ne vagy csak keveset igyál és menj el mosdóba is, különben arra ébredhetsz hajnalban, hogy nagyon kell menni…🍏🍎Ez pedig töredezetté teszi az alvást, holott nekünk egész éjszakás háborítatlan pihenés az ideális.🍎🍏Ha mégis felkelsz, ne kapcsolj villanyt! A fény, már megbeszéltük, zavarja a melatonintermelést, …

Tovább olvasom

Alvás és társaskapcsolatok a Közösségünkben 🙂

2021.11.23. Újabb kedves történet a minket támogató szokások erejéről és hogy egy apró változtatás az esti rutinunkban hogyan tud óriási eredményeket hozni az alvásminőségünkben és a társas kapcsolataink minőségében is @Mária Kaposi írása a csoportból:>> Nekem régen gondot okozott az elalvás, mindig rémképek jöttek elő a fejemben. A párommal 2 éve „rászoktunk”, hogy minden elalvás …

Tovább olvasom

🌜Mi kell a jó alváshoz?

2021.11.21. • Elegendő idő: minden éjjel 7-9 óra.• Érdemes rögzíteni a lefekvés és felkelés időpontját, hogy biztosan meglegyen az elég idő és az agyunknak meglegyen a ritmus• Kék fény kerülése (1-2 órával lefekvés előtt), koffein legkésőbb déltájban (felezési ideje 5-6 óra), és kerülendő az alkohol is (ha mégis iszol, akkor 2-3 órával lefekvés előtt fejezd …

Tovább olvasom

Stresszkezelési módszerek

2021.10.05. 🧐Iskolakezdési sorozat folytatása: Stresszkezelési módszerek🙃A gyereket sokszor a szülő vagy a kortársak támogatása segíthet át egy-egy nehéz élethelyzeten – ehhez kaptok gyakorlati tippeket.🧐Dr. Majoross Kinga előző bejegyzése folytatásaként sorra veszi, hogy milyen stresszel való megküzdési stratégiák léteznek.🙃A problémaközpontú és az érzelemközpontú megküzdés különbségeiről olvashattok a csoportban https://www.facebook.com/groups/283808493450344, és arról, hogy mindkettő lehet hatékony, ami …

Tovább olvasom

Stresszkezelés az ünnepek körül – videó

2021.12.09. 👩‍⚕️Igyekszem hitelesen közvetíteni az életmód témákat, a megosztott irányelveket általában én is követem.🍎😬Most sem teszek úgy, mintha mindig minden tökéletesen sikerülne nekem, napok óta nem került ki semmi, mivel nemrég álltam munkába új helyemen🩺, ez és a vele járó szervezés és a szervezéssel járó stressz némiképp visszavetett a műhelymunkától…🚃Ezt is éppen a HÉVen írom, …

Tovább olvasom