► Ahhoz, hogy az emberek ilyen sikeresek lettek az evolúció során, a nagy létszámban történő rugalmas együttműködés képessége vezetett minket. Ennek alapja a kommunikációnk, azon belül pedig az, hogy képesek vagyunk múltbeli vagy jövőbeli, akár fiktív történetekről is kommunikálni, hinni bennük. Így épültek a piramisok és katedrálisok, így jutott ember az űrbe.
► Viszont ez mind nem elég a boldogsághoz. Ezekhez az alkotásokhoz és a tudomány fejlődéséhez „csak” az agyunknak kellett kapcsolódni egymáshoz.
► Ahhoz, hogy a szív szintjén kapcsolódhassunk és egymás életét örömtelibbé tegyük, empátiára és kritikamentes őszinteségre van szükség.
► Ezt az eredetileg velünk született, de elfelejtett módszert hívják erőszakmentes kommunikációnak, melyben a megfigyelésünket igyekszünk minél tárgyilagosabb módon megfogalmazni (és felelősséget vállalni a megfigyelésünk minőségéért), majd az adott szituációban megélt érzelmeinket és a kielégült vagy ki nem elégült szükségleteinket megnevezni.
► Például az, hogy „már megint elvitted a szebb bögrét, ne szívass már folyton” – sajnos agresszív és egyáltalán nem segít közelebb kerülni sem egymáshoz, sem az adott helyzet megoldásához (ráadásul lehet, hogy nem is igaz, lehet, hogy a mosogatóban van és én hagytam ott tegnap). Ehelyett például fogalmazhatunk így is: „nem látom a szekrényben a piros bögrét, amiből én most szeretnék inni – kérlek, ha nálad van, add ide”. Feszültséget érezhetek, mert a szépség fontos számomra, és ezt a piros bögre látványával szerettem volna megélni. A kérésem pedig pozitív formájú és megcselekedhető (a „ne tedd” ezt vagy azt helyett azt kérem, mit tegyen a másik és azt konkrétan).
► Banális példának tűnik, de vegyük észre a mintázatot benne: általánosítás (már megint, mindig, soha, állandóan, folyton…) és a másik hibáztatása a bennünk keletkező érzelemért (ne szívass).
► Pedig, ha belegondolunk: vajon tudjuk szabályozni, milyen érzelmek keletkeznek bennünk? Nem. Akkor hogy lehetnénk felelősek valaki másban keletkező érzelmekért?
► Nézzünk egy másik példát: „Állandóan elkésel, ezzel most nagyon megbántottál, legyél már figyelmesebb!” A megbántottál szó is a másikat teszi felelőssé, a legyél figyelmesebb pedig nem elég konkrét, nem megcselekedhető. Hogyan legyek figyelmesebb? Hallgassalak meg, amikor beszélsz vagy adjam fel a kabátod? Esetleg hozzak virágot, ha kések?
► Mondhatjuk például ezt: „Hallom tőled, hogy egy órával később érsz haza, mint tervezted”. Magányosságot érzek (érzelem), mert az összetartozás (szükséglet) fontos számomra – és az összetartozás érzését most épp abban szerettem volna megélni, hogy ezt az egy órát együtt töltjük, mondjuk vacsorázással (az a preferencia, ahogyan az adott szükségletemet legszívesebben megélem – ez mindenkinek lehet más és más, sőt, személyen belül is változhat). Így a kérésem lehet ilyesmi: „Kérlek, hogy jövő vasárnap este 6 órakor találkozzunk nálam és vacsorázzunk együtt” vagy „Kérlek, hogy amikor ma hazaérsz, kapcsold ki a munkahelyi telefonod és az ebédlőben vacsorázz, én már ettem, de odaülök melléd.”
► Ha mélyebben érdekel benneteket a téma, szeretettel ajánlom Marshall Rosenberg (a módszer kidolgozója) és Rambala Éva (első hazai képviselője) előadásait, képzéseit Éva bevezető tréningjére (az EMK alapjaira) 10% kedvezmény jár a Hat Alma Család tagjainak, ha korábban még nem vettél részt Éva tréningjein. Ehhez csak add meg email-címed a kapcsolatfelvételi űrlapon!
