Ételkészítő foglalkozás

2020.08.04.

🍎A családi élmény táborunk első napján ételkészítő foglalkozást tartottunk. Közösen megfőztünk egy nagy kondér chilis bab ihletésű mexikói ragut, szülők és gyerekek együtt (közben úgy érzékeltem, mintha vízipisztolyozás is zajlott volna, szóval a gyerekek csak részben segítettek 😆).
🍏Közben beszélgettünk a teljes értékű növényi étrendről és az éppen használt hozzávalók előnyös hatásairól, aztán a vacsoránál folytattuk a témát még kötetlenebbül.🙂
🍎A recept:
🍏Vízen lilahagymát melegítettünk, aztán rádobtunk fokhagymát és nagyjából a bogrács feléig töltve a felkockázott paradicsomot. Amíg egy kicsit szétfőtt (szükség szerint vízzel pótolva), fűszereztük: kurkuma, bors, oregano, bazsalikom, és a titkos összetevő, fahéj és kakaó. 🙃
🍎Beletettük a kukoricát és a háromféle babot (vörös vesebab, fehér salátabab és tarkabab), ezeket előfőztem korábban, hogy most egy kicsit gyorsabban kész legyünk.
🍏Hagytuk egy darabig rotyogni, végül jó sok petrezselymet aprítottunk bele és le is vettük a tűzről.
🍎Teljes kiőrlésű magos kenyérrel és jó sok vegyes nyers salátával tálaltuk.
🍏Óriási élmény volt végre többségben lenni és a még nem így étkezőkkel, a törekvőkkel vagy családtag miatt érdeklődőkkel beszélgetni erről, köszönöm minden részt vevőnek 🥰